SAPI

Tyll Forest
Sapi

 Egész életében sapkát hordott. Tulajdonképpen még soha senki sem látta sapka nélkül. Egy egyszerű, szürke sildes sapkát viselt, ami az évtizedek múltával is ugyanúgy nézett ki. Egyesek azzal tréfálkoztak, hogy biztos odanőtt a fejéhez, mások azt mondták, hogy szégyelli a kopaszságát, vagy valami csúf sebhelyet. Ami Phil sapkája alatt volt, rejtély tárgyát képezte még a közeli ismerősei számára is. Phil és a sapkája egyek voltak mindenki szemében.

 Sapkában evett, sapkában aludt, sapkában dolgozott, sőt, amikor nagyon hideg volt, repkedtek a mínuszok és jeges havat hordott a szél, akkor is ugyanazt a sapkát viselte, csak ráhúzott egy nagyobbat, ilyenkor többnyire egy usankát, amiben meglehetősen idétlenül festett. Ám Phil nem törődött a megjegyzésekkel, beszólásokkal, csak szerény mosollyal nyugtázott minden élcelődést.

 Barbara egy céges partin ismerte meg Phil-t. Rögtön feltűnt neki a fiatalember, mert minden férfi öltönyt viselt, de Phil-en az öltönyön kívül ott volt az oda nem illő sapka is. Mindig szerette az extrém fazonokat, így hát gondolkodás nélkül odalépett a férfihez.

 Telt-múlt az idő, Barbara és Phil egész jól összemelegedtek, s úgy tűnt, nem csak barátság, de több is lehet kettejük között. Barbara, mint minden nő, elvárta, hogy a férfi megnyíljon előtte. Mivel többnyire mindenről beszéltek, a megnyílás meg is történt, egyetlen kivétellel: a sapkát illetően. A sapka tabutéma volt, s bár Phil soha nem jelezte, hogy ez számára nem kívánatos, csak azzal a bizonyos kisfiús mosolyba burkolózásával árulta el, hogy nem hajlandó erről többet beszélni.

 Barbara megszerette Phil-t. Úgy gondolta, hogy bizonyára jó oka van a férfinek rá, hogy állandóan sapkát viseljen, s ez az ok minden bizonnyal pszichológiai eredetű. Mert e sapkás dolgon kívül Phil teljesen normális, sőt, nagyon kedves, intelligens és jóképű férfi volt. Valójában a sapka sem állt neki rosszul. Így hát Barbara megtanulta elfogadni. Mivel nő volt, szerette a dolgokat a lelki- vagy spirituális oldal felé terelni. A nők gondolkodásmódjához nem áll közel az úgynevezett „Ockham borotvája” filozófiai elv, miszerint, ha egy jelenségre több magyarázat is lehetséges, akkor a legegyszerűbb magyarázatot célszerű elfogadni. A nők szeretik csűrni-csavarni a dolgokat, a lélek legmélyebb bugyraiba is leásva. Így volt ezzel Barbara is, ezért belenyugvása a sapka-ügybe csak látszólagos volt. Úgy gondolta, Phil eme problémájára – mivel biztos volt benne, hogy lelki problémáról van szó – majd az együtt, harmóniában és szeretetben eltöltött idő szolgál gyógyírként, s a férfi majd egy napon nagy sóhajjal veszi le fejfedőjét, szemében a megkönnyebbülés könnyeivel. Szép gondolat. Csakhogy Phil-nél ez nem működött. Még két év házasság után sem.

 Phil fantasztikus szerető volt, olyan, amilyet nő csak kívánhat magának. Viszont sapkában szeretkezett…

 Barbarának eleinte rögeszméjévé vált, hogy mi lehet férje sapkája alatt, hiszen még a fürdőszobába is azzal vonult be. Éjjelente lopva figyelte, hogy forgolódás közben hátha lecsúszik a fejfedő, de az stabilan kapaszkodott a koponyára. Többször felajánlotta, hogy kimossa férje szeretett sapkáját, még csak oda sem fog nézni, amikor leveszi, de Phil arcán ilyenkor megjelent a szokásos gyermeki mosoly, és azt mondta, hogy igazán kedves, de ne fáradjon, mert ő ezt mindig elintézi maga. Barbara belátta, hogy a szeretet, a szerelem pszichoterápiája még nem oldotta fel férjében ezt az anomáliát, több időre van szükség. Így hát ismét csak belenyugodott, nem tehetett mást. Nem hisztériázhatott, nem veszekedhetett, hiszen Phil mintaférfi volt. Végtelenül kedves és jó ember, mondhatni tökéletes férj, társ.

 Valóban, nagyon vigyázhatott arra a sapkára, mert csakugyan, mindig makulátlanul tiszta volt, de még csak kopás sem látszott az anyagon. Barbarának eszébe jutott, hogy talán azért, mert időről-időre vesz egy újat, lecseréli a régit. Így hát meg kellett tudnia, hol lehet kapni ilyen sapkát.

 Hetekig járta a ruhaüzleteket, böngészte az internetet, de egyetlen helyet sem talált, ahol ugyanolyan sapkát árusítottak volna. Elhatározta, felhagy ezzel az ismét előtörő rögeszmével, mert megbetegíti, s talán még a kapcsolatuk is rámehet. Ő pedig nem akarta elveszíteni a férfit.

 Nem is tett volna neki jót, ha belebetegszik, ugyanis állapotos lett. Ez teljesen elfeledtette vele ezt az egész sapka-mizériát, teljes figyelmét születendő közös gyermekük várásának szentelte. Barbara boldog volt. A gyermek nevében is hamar megegyeztek. Barbara azt javasolta, hogy ha leány lesz, legyen Charlotte, a nagymamája után, és ha fiú, akkor…

 – Fiú lesz, és Philip – jelentette ki kedves mosollyal, de igen határozottan Phil. – Philip, az ifjabb!

 Barbarát nem zavarta ez a számára kissé ósdi hagyomány, hogy az elsőszülött fiú az apja nevét viselje, főleg, ha Phil-t ez boldoggá teszi. Probléma nélkül élte meg a terhesség minden szakaszát, és a szülés is könnyen ment. Szinte fájdalom nélkül szülte meg az ifjabb Phil-t, akin a kis szürke sildes sapka még nedves volt a magzatvíztől.