Tyll Forest
Sapi
Sapi
Egész életében sapkát
hordott. Tulajdonképpen még soha senki sem látta sapka nélkül. Egy egyszerű,
szürke sildes sapkát viselt, ami az évtizedek múltával is ugyanúgy nézett ki.
Egyesek azzal tréfálkoztak, hogy biztos odanőtt a fejéhez, mások azt mondták,
hogy szégyelli a kopaszságát, vagy valami csúf sebhelyet. Ami Phil sapkája
alatt volt, rejtély tárgyát képezte még a közeli ismerősei számára is. Phil és
a sapkája egyek voltak mindenki szemében.
Sapkában evett,
sapkában aludt, sapkában dolgozott, sőt, amikor nagyon hideg volt, repkedtek a
mínuszok és jeges havat hordott a szél, akkor is ugyanazt a sapkát viselte,
csak ráhúzott egy nagyobbat, ilyenkor többnyire egy usankát, amiben
meglehetősen idétlenül festett. Ám Phil nem törődött a megjegyzésekkel,
beszólásokkal, csak szerény mosollyal nyugtázott minden élcelődést.
Barbara egy céges
partin ismerte meg Phil-t. Rögtön feltűnt neki a fiatalember, mert minden férfi
öltönyt viselt, de Phil-en az öltönyön kívül ott volt az oda nem illő sapka is.
Mindig szerette az extrém fazonokat, így hát gondolkodás nélkül odalépett a
férfihez.
Telt-múlt az idő,
Barbara és Phil egész jól összemelegedtek, s úgy tűnt, nem csak barátság, de
több is lehet kettejük között. Barbara, mint minden nő, elvárta, hogy a férfi
megnyíljon előtte. Mivel többnyire mindenről beszéltek, a megnyílás meg is
történt, egyetlen kivétellel: a sapkát illetően. A sapka tabutéma volt, s bár Phil
soha nem jelezte, hogy ez számára nem kívánatos, csak azzal a bizonyos kisfiús
mosolyba burkolózásával árulta el, hogy nem hajlandó erről többet beszélni.
Barbara megszerette Phil-t.
Úgy gondolta, hogy bizonyára jó oka van a férfinek rá, hogy állandóan sapkát
viseljen, s ez az ok minden bizonnyal pszichológiai eredetű. Mert e sapkás
dolgon kívül Phil teljesen normális, sőt, nagyon kedves, intelligens és jóképű
férfi volt. Valójában a sapka sem állt neki rosszul. Így hát Barbara megtanulta
elfogadni. Mivel nő volt, szerette a dolgokat a lelki- vagy spirituális oldal
felé terelni. A nők gondolkodásmódjához nem áll közel az úgynevezett „Ockham
borotvája” filozófiai elv, miszerint, ha egy jelenségre több magyarázat is
lehetséges, akkor a legegyszerűbb magyarázatot célszerű elfogadni. A nők
szeretik csűrni-csavarni a dolgokat, a lélek legmélyebb bugyraiba is leásva.
Így volt ezzel Barbara is, ezért belenyugvása a sapka-ügybe csak látszólagos
volt. Úgy gondolta, Phil eme problémájára – mivel biztos volt benne, hogy lelki
problémáról van szó – majd az együtt, harmóniában és szeretetben eltöltött idő
szolgál gyógyírként, s a férfi majd egy napon nagy sóhajjal veszi le
fejfedőjét, szemében a megkönnyebbülés könnyeivel. Szép gondolat. Csakhogy Phil-nél
ez nem működött. Még két év házasság után sem.
Phil fantasztikus
szerető volt, olyan, amilyet nő csak kívánhat magának. Viszont sapkában
szeretkezett…
Barbarának eleinte
rögeszméjévé vált, hogy mi lehet férje sapkája alatt, hiszen még a fürdőszobába
is azzal vonult be. Éjjelente lopva figyelte, hogy forgolódás közben hátha
lecsúszik a fejfedő, de az stabilan kapaszkodott a koponyára. Többször
felajánlotta, hogy kimossa férje szeretett sapkáját, még csak oda sem fog
nézni, amikor leveszi, de Phil arcán ilyenkor megjelent a szokásos gyermeki mosoly,
és azt mondta, hogy igazán kedves, de ne fáradjon, mert ő ezt mindig elintézi maga.
Barbara belátta, hogy a szeretet, a szerelem pszichoterápiája még nem oldotta
fel férjében ezt az anomáliát, több időre van szükség. Így hát ismét csak
belenyugodott, nem tehetett mást. Nem hisztériázhatott, nem veszekedhetett,
hiszen Phil mintaférfi volt. Végtelenül kedves és jó ember, mondhatni tökéletes
férj, társ.
Valóban, nagyon
vigyázhatott arra a sapkára, mert csakugyan, mindig makulátlanul tiszta volt,
de még csak kopás sem látszott az anyagon. Barbarának eszébe jutott, hogy talán
azért, mert időről-időre vesz egy újat, lecseréli a régit. Így hát meg kellett
tudnia, hol lehet kapni ilyen sapkát.
Hetekig járta a
ruhaüzleteket, böngészte az internetet, de egyetlen helyet sem talált, ahol
ugyanolyan sapkát árusítottak volna. Elhatározta, felhagy ezzel az ismét
előtörő rögeszmével, mert megbetegíti, s talán még a kapcsolatuk is rámehet. Ő
pedig nem akarta elveszíteni a férfit.
Nem is tett volna
neki jót, ha belebetegszik, ugyanis állapotos lett. Ez teljesen elfeledtette
vele ezt az egész sapka-mizériát, teljes figyelmét születendő közös gyermekük
várásának szentelte. Barbara boldog volt. A gyermek nevében is hamar
megegyeztek. Barbara azt javasolta, hogy ha leány lesz, legyen Charlotte, a
nagymamája után, és ha fiú, akkor…
– Fiú lesz, és Philip
– jelentette ki kedves mosollyal, de igen határozottan Phil. – Philip, az
ifjabb!
Barbarát nem zavarta ez a számára
kissé ósdi hagyomány, hogy az elsőszülött fiú az apja nevét viselje, főleg, ha
Phil-t ez boldoggá teszi. Probléma nélkül élte meg a terhesség minden
szakaszát, és a szülés is könnyen ment. Szinte fájdalom nélkül szülte meg az
ifjabb Phil-t, akin a kis szürke sildes sapka még nedves volt a magzatvíztől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése