ZÜMM

  Az egész utazás valójában térugrással történt, mégis szükség volt hibernálásra. Ahhoz ugyanis, hogy a bolygótól biztonságos távolságra tudjon a térhajtómű megnyitni egy féregjáratot, elég hosszú utazásra volt szükség, amit a legénység fizikai felépítése folytán sem tudott volna elviselni. Ezért aztán az utazás technikáját kifejlesztő mérnököknek két dolgot kellett tökéletesíteniük: a test sérülésmentes hibernálását és a térhajtómű milliomod másodperc pontosságú technikáját.

 Miután a kísérletek egyre jobb eredményeket mutattak, eljött az idő, hogy valós személyekkel is kipróbálják. Számítógépesen már többször is lemodellezték az utazást, egészen addig folytatva a modellezést, amíg az eredmények hibaszázalékai lecsökkentek nullára. Igen, nullára. Egy ilyen volumenű projektnél semennyi hibaszázalék nem volt megengedhető.

 Túl a kísérleteken, modellezéseken és a valós személyekkel való utaztatásokon – melyeknek a helyes modellezésnek köszönhetően nem voltak halálos áldozatai – elérkezett az idő a terv megvalósításáig. A terv pedig a legközelebbi lakható bolygó meglátogatása volt, s annak az értelmes lényeivel való kapcsolatfelvétel.

 Az, hogy az adott bolygót értelmes lények lakják, nem volt kétséges, a tudósok valószínűségszámításai egyértelműek voltak. A matematika ilyen szintjén, melyen ezeket a kérdéseket kezelték és megválaszolták, már csak biztosra mehettek. Egyetlen élet feláldozása sem engedhető meg semmilyen projekt érdekében. A civilizáció már olyan fejlett volt, hogy eljutottak az élet abszolút tiszteletéig, párhuzamosan a tudományos, technikai fejlettséggel.

 Az űrhajónak mindössze két utasa volt. Amikor a fedélzeti számítógép regisztrálta a féregjáratból való kilépést, az utasok még mély hibernációban feküdtek az átlátszó burák alatt, s a gép csak akkor kezdte meg a felébresztés több hetet is igénybe vevő procedúráját, amikor a kiszemelt bolygó már szabad szemmel is látszott a monitorokon – bár még mindig óriási távolságban.

 ***

 – Olyan hihetetlennek tűnik, hogy az elsők vagyunk, és hogy egyáltalán itt vagyunk! – suttogta a nő. Elég volt a suttogás is, hiszen a kis belterű hajó pilótakabinjában tökéletes csend honolt, a hajtóművek zaja mindössze halk sóhajként szűrődött át a hajótesten.

 A férfi megszorította a nő vékony kezét és a szemébe nézett. A meghatottság és az izgalom keveréke ült mindkettőjük arcán. Mindössze órák választották el őket a bolygó felszínétől.

 Gyönyörű bolygó! Akár csak az otthonuk. Hatalmas földterületek, óceánok a csodálatos felhőalakzatok ölelésében. Szinte lüktetett az élettől.

 A két utas meg sem szólalt, csak némán fogták egymás kezét, amíg a műszerek nem jelezték, hogy át kell térniük kézi vezérlésre.

***

 A bolygó légkörén való áthatolás nem ütközött különösebb nehézségükbe, csak a külső pajzs egyes rétege sínylette meg, de hát az éppen erre lett tervezve. Gond nélkül repültek a lakott területek felé. Oda, ahol végre felvehetik a kapcsolatot a bolygó értelmes és fejlett lényeivel, egy idegen világ talán első küldötteiként.

 – Ezt nem hiszem el! – kiáltotta a férfi. Mindketten elkerekedett szemmel néztek ki az ablakokon, amelyekről a védőpajzsokat már felhúzták, így monitorok nélkül, közvetlen kilátásuk nyílt a külvilágra. Körülöttük egész seregnyi ugyanolyan hajó repült, mint az övék!

 – Lehet, hogy amíg hibernálva feküdtünk, odahaza továbbfejlesztették a technikát és megelőztek bennünket? Ezt nem hiszem el…

 – Akkor kapcsolatba kell lépnünk velük. Biztosan tájékoztatták őket az utunkról.

 A nő ujjai szaporán jártak egy billentyűzeten. Kiküldte az egyezményes rádiójelet. Semmi válasz. Aztán újra. De még mindig semmi.

 – Várj, valami nem tetszik itt nekem! – mondta a férfi a homlokát ráncolva. – Ezek itt… ezek nem a mi hajóink. Sőt… azt hiszem, ezek nem is hajók.

 – Mit mondasz? De hát ugyanúgy… – a nő szava elakadt, amikor a férfi az egyik külső kamerával rázoomolt az egyik hajóra.

 – De ezeknek szárnyaik vannak! Nekünk nincsenek szárnyaink!

 – Akkor talán itteni, légköri használatra készített járművek, amiket mi hoztunk magunkkal.

 A férfi a fejét csóválta.

 – Nem. Az azt jelentené, hogy meghódítottuk a bolygót. Nekünk pedig ilyen céljaink nincsenek. Meg aztán már évszázadokkal ezelőtt sem használtunk a gépeinkhez szárnyakat. Sokkal fejlettebb hajtóműveink vannak. Ezek csak hasonlítanak, de nem gépek.

 – Nem gépek? – a nő arcából kiment a vér. – Azt akarod mondani, hogy…

 – Igen. Élőlények. Szárnyas élőlények.

 A rengeteg egyedből álló szárnyas csoport egy hatalmas, gigászi építmény felé vette az irányt. Velük tartottak. Lehet, hogy ezek a lények a bolygó értelmes lakói, és most a elkísérik őket az egyik bázisukra?

 Az építmény óriási volt, még soha nem láttak ekkorát. Ami azonban meglepte őket, hogy szerves anyagból készül, méghozzá fából. Hatalmas fákból… de hát ezen a bolygón valóban hatalmas fák nőttek.

 Kö

vettek néhány lényt az épületbe egy nyíláson át. Odabenn egy hatalmas valami, egy óriási plazmaszerű képződmény volt. A lények efelé a valami felé közelítettek.

 – Talán hatalmas biomassza-erőmű… félelmetes látvány! – mondta a nő szinte lihegve az izgalomtól. – Leszállnak rá! De nekem rossz érzésem van…

 – Szerintem nincs mitől tartanunk. Ez egy másféle élet, számunkra szokatlan. Mi is leszállunk. – A férfi arcán eltökéltség ült, de érezni lehetett mögötte a félelmet is.

 – Ne! Menjünk innen! Ez a valami mozog!

 A hatalmas, hegy nagyságú valami valóban mozgott. Aztán egyszerre minden elsötétült…

***

 – Rohadt sok az idén a szúnyog! – hörögte Bandi bácsi a budin ülve, és a nyakára csapott.

Tyll Forest