EGYCSAPÁSRA

–        Nézze, Szalmaszéky úr, a mi irodánk a hatékony és gyors megoldásokra szakosodott. Ergo, ha ön azt olvasta a weboldalunkon, hogy minden problémáját egy csapásra megoldjuk, akkor garantálhatom, hogy az úgy is van.  Tesszük mindezt egy szerény összegért, s azt is garantáljuk, hogy e szerény összeg kiadása miatti aggodalmaktól is mentesítjük magával, a problémamegoldó metódussal.

 Szalmaszéky kikerekedett szemmel nézte a megnyerő küllemű alkalmazottat. Kettőjüket egy modern íróasztal választotta el.

 Sok problémája volt. Túl sok. Életében eljutott arra a pontra, amikor nemhogy a fényt nem látta az alagút végén, de a problémahalmazok úgy álltak össze agyában, mint egy óriási, kibogozhatatlan fonalköteg. Ez a cég pedig állítása szerint mindezt képes úgymond „egy csapásra” megoldani. Természetesen hihetetlen volt számára ez az állítás, de eljutott arra a pontra, amikor úgy érezte, nem válogathat.

–        Kérem, elmagyarázná nagy vonalakban, hogy mégis mi módon képesek önök egy csapásra megoldani olyan szintű problémákat, mint az enyém? – kérdezte az alkalmazottat, aki mosolyogva behunyta a szemét a vékonykeretes szemüveg mögött.

–        Ez szakmai titok, de hamarosan megtapasztalja az eredményt, csak legyünk túl a formaságokon.

Az alkalmazott elé tolta a terminált, amin az utalást el tudta végezni. Minden elő volt már készítve, neki csak engedélyeznie kellett a tranzakciót.

–        De hát azt sem tudják, mi a probléma, vagyis inkább átláthatatlan problémahalmaz, ami megoldásra vár… – Szalmaszéky nem tudta befejezni aggódó megjegyzését, mert az alkalmazott felemelte a mutatóujját.

–        Kérem, a szerződésben mi garanciát adtunk, hogy ön számára tökéletesen orvosoljuk a problémát. Több száz ügyfelünk közül még egy sem panaszkodott. De ha meggondolta magát, akkor még érvényteleníthetjük a szerződést, és még csak kezelési költséget sem számolunk fel. A döntés az öné. Azt ajánlom, ne szaporítsuk a szót. Kérem, legyen határozott: igen, vagy nem? Ha pedig döntött, akkor hajtsa végre a tranzakciót, s a problémamegoldás manővere azonnal működésbe lép.

Szalmaszéky egy darabig gondolkodott, de mivel minden olyan kilátástalannak tűnt számára, végül arra jutott, hogy belemegy az alkuba. Közelebb húzta a terminált, bepötyögte a PIN-kódját, és egy gombnyomással engedélyezte a tranzakciót. Valahol a virtuális térben pedig egyesek és nullák sorozataként egy szerénynek éppen nem nevezhető, ám ez esetben mégis méltányos összeg cserélt gazdát.

–        Remek! – csapta össze tenyerét az alkalmazott. – Nos, akkor hozzá is láthatunk!

Az alkalmazott kihúzta az egyik íróasztalfiókot, és egy szép nagy machetét húzott elő. Szalmaszéky szája elkerekedett.

–        Jé! Hogy fért el abban a fiókban egy ekkora… – ám a mondatot nem fejezhette be, mert a feje elvált a testétől, és mint tudjuk, a beszédhez elengedhetetlen, hogy az ember feje a nyakán legyen. A fej pedig a levegőben egyet bukfencezve, tompa puffanással zuhant a nylonnal letakart szőnyegre.

–        Nos, ezzel meg is volnánk, Szalmaszéky úr! – mondta az alkalmazott elégedetten, fakó kék szeme pajkosan csillant a vérpettyes szemüveg mögött. A machetét  letette az asztal szélére és megnyomott egy gombot a telekomon.

–        Kérném a takarítókat. Egy problémamegoldó ügylet lebonyolítva. No, és Esztike, kérem, rendeljen nekem párat azokból a sajtos pizzaszeletekből! – tekintete néhány pillanatra elidőzött a széken ülő Szalmaszéky nyakából ütemesen, ám egyre kisebb intenzitással spriccelő vérsugáron – Ööö… nem, nem, Esztike. Nem kérek rá ketchupot!